Jaj de ideges
vagyok, és majdnem ok nélkül. Bár az igaz, hogy már vagy 43-adszor zúgat el felettünk a motoros sárkányrepülő, géppel kaszálják a gátat és kurva hangos a csapágyas mosógép. Zajártalom Kisfaszomalsón, jahaha.
Lénaszerű
érzések uralkodnak bennem az elmúlt szombat óta. Még éppen oda tudtuk égetni a füstölt szalonnáinkat a szélvihar és eső előtt, utána viszont keddig nem tudtam mit kezdeni a mocsok idővel, csak zabáltam feszt. Szerda reggelre megtört a jég (a kutya vizes edényében is). Újra futok, és a Főnő is beüzemelt egy olajradiátort - pont akor, mikor már egyikünk sem akart megfagyni. Szerdán egyébként sikerült szarrá ázni is, mire beértem a melacsekbe, az ernyőt persze elővenni sem volt esélyem. Csak az alatt a négyes perc alatt szakadt monszunsűrűségű és norvég hőmérsékletű eső, amíg nekem caplatnivalóm volt. Hazafelé még a vizes pocsómban külön jó érzés volt a buszon cidrizni.
Az egészet csak a csütörtök miatt bocsátottam meg, amikor is visszaemlékeztem, hogy 13 éve az UH-n a zöldfülű doki megerősítette, hogy márpedig itt gyerek van, akár terveztük , akár nem, és alig bírtam kinyögni a megilletődöttségtől a választ az obligát és hányáskeltő kérdésre, hogy persze, megtartjuk, mire szemmel láthatólag ő is megkönnyebbült, mert kb. egy évvel volt csak idősebb, mint én, és nem nézett ki rutinos magzatelhajtónak. És délután W-vel megtárgyaltuk, hogy akkor izé, szülők vagyunk, és elkezdtük várni, hogy a heccből beélesített akciónk, amit egy áprilisi TV reklám provokált, miszerint a 2000. év első gyereke már úton van, és vajon hol lehet, az még decemberben A Nagy formájában manifesztálódik.
Most pedig - bár ilyet igen ritkán kunyizok - legyen nyár és harminc fok, de nagyon gyorsan, igenigen.
Fejlemények
Rex megismerkedett a Kicsi és a Nagy számos haverjával. A pórázt viszont nem tűri, tehát séta egyelőre kizárva.
A szakértő megszakértette a házat, és hát sok lett. Következő kanyar június 6-a, majd meglátjuk, mi lesz. Őszre földhivatali bejegyzés, remélhetőleg.
Tényleg két számjegyű lettem, és még ma is menni kell ügetni.
A Lidlben hagytunk vagy kétzezer forintnyi joghurtot. Egyszerűen nem vettük észre, hogy nem pakoltuk be a szatyrokba. W szerint ha egyedül megy, ez nem történt volna meg. Én hozzá sem nyúltam pedig. Vége a nyugalomnak, ami szinte tapintható volt már délelőtt. Így visszagondolva, gyanúsnak is tűnt.
A galambok (gerlék?) felváltva költenek a fenyőágak között. Hogy hogyan tudtak odabarkácsolni egy egész fészket arra a szellősen ritka és lengedező gallyra, az rejtély. A kutyát viszont le se szarják.
Mindig mondom
, hogy budipapír nélkül sehova de tényleg sehova. Mivel reggel 5-kor még nem szakadt az októberi eső, épp belefért a szomszéd falu, de a tegnapi ismételt bűnözést követő béltevékenységet (élénk) sajnos nem arányítottam a megteendő kilométerek számával (10) .
A harmatos tavaszi fűcsomó határozottan kellemesebb élmény mint a hógolyó, már csak a hőmérsékleténél fogva is, bár higiéniailag határozottan vannak hátrányai.
Plusz a kutyának sikerült az udvaron fellelhető sármennyiség uszkve 70 százalékát a teraszra halmoznia, amin sikerült majdnem seggre is esni, de ezt már csak a burleszk kedvéért.
Mindegy. Fogyok!
Kell egy véreb
, ez már a Keménykalap és krumpliorr óta közmondás. Nos, nekünk sose lett volna, ha tegnap éjjel nem tör rám a zabálási roham (ne tudd meg, gumicukor, kolbászos-nokedlis paprikás krumpli, Mozart-kugeln és satöbbi este 11 után), és ma hajnalban nem azzal a szent esküvéssel indulok a gátra, hogy most márpedig szomszéd falu oda-vissza, ami 10 kimi, és kész.
A gáton szűk ezer métert követően találkoztam a kutyával. Szemmel láthatóan gazdátlanul csavargott, és automatikusan hozzám csapódott, felvette a komótos tempót, és szart rá, hogy fosok tőle. Mivel a szomszéd faluig a horgászok sűrűsége erősen a nullához tendál, az ellenkező irányba, vagyis a horgász-tó (erős túlzás, de nálunk mindennek és mindenkinek ragadványneve van) felé vettem az irányt. Gondoltam, 3-4 kör elég lesz a lerázásához, de az eb kitartóan és békésen ügetett mellettem, és jobban tartott a környező porták miniebeitől, mint én tőle. A 70 perc kocogásból 110 lett, és végül kénytelen voltam feladni. Nyertél, közöltem vele, és hazahoztam.
No hát mi Sári eltűnése óta úgy tudjuk, hogy nekünk nem kell kutya, de ennek ma fényes cáfolatát adta ez a leginkább német juhász jellegű hímnemű.
Hagyta magát símogatni, miközben mindenkit az udvarról bekiabálva tájékoztattam, hogy mostantól van egy tök szelíd kutyánk, akitől még én se félek, és adjanak neki nevet, mire pizsamában kimasírozott a házban tartózkodó másik három hímnemű, és ettől fogva együtt voltunk oda meg vissza.
Kapott csikepörkölt-maradékot, virslit és pulykás falatkákat, teleitta magát, és nekiállt körbejelölni a területét.
Rövid guglis körtúrát követően (lsd. ötletes németjuhász kan nevek), amit a gyerekek übercikinek minősítettek, a Baldo és a Teo nevek maradtak fenn a rostán, mert milyen gáz már, amikor a parkban elkiáltod magad, hogy Kántor, Mancs, esetleg Rex, és 4-5 idegen német juhász lő ki az irányodba. Mivel a kutya a fenti nevek egyikére sem reagált érdemben, sőt kifejezetten unottan figyelte a szánalmas szólongatást, W kifejtette, hogy egy falusi kutya kb. olyan gyakran jár parkban, mint rabbi a Jobbik-gyűlésen, majd Rex-et kiáltott, mire az állat előbb a fülét hegyezte, majd váratlanul felugrott, és engedelmesen odatrappolt elé. Na innen tudtuk meg, hogy konkrétan Rexnek hívják.
A környéket körbejártuk, de egyelőre úgy tűnik, senkié, vagyis a miénk.
Az esti locsolásnál még kiderült, hogy érti a nem szabad-ot (és ha meghallja, lemegy a teraszról), valamint klasszis vízsugár-harapó. Az utóbbi mutatványával annyira megnevettette a Kicsit, hogy majdnem bepisilt, de W is tőle szokatlan derültségge l figyelte az esményeket.
Most a teraszon hever, és várja, hogy reggel mikor kerülünk a látószögébe, hogy hozzánk dörgölődzhessen, mint egy macska.
Kurvára vedlik egyébként, de sag schon.
A mai mérleg
hét őz (egy négyes galeri, a többi szóló), egy fácán, egy gólya és rengeteg nyúl. Mind előlem rohant az istenadta. A minap meg én egy vízisikló elől, akit annyira megzavart a töltésen vonszolódó piros-fekete zsírmassza, hogy rossz irányban kezdte keresni a vizet.
Igen, a Deichman valóban árul olyan 42-es női cipőt, ami tényleg 42-es. Xxl-na ilyet cipőben még sose láttam. Kapja be, aki kitalálta. Az átlag női méret 38-39, csak szólok. Ettől felfelé 3 számmal kilógni, az miért extrém, tessék már megmondani!
Ha minden igaz, ma kétszámjegyűsödöm kilóilag, amit ásványvízzel tervezek megünnepelni. Leiszom vele magam a sárga földig, hiszen innen már igazán csak egy ugrás a 70. És napi 7,2 km-nél járok, ezt azért hozzá kell fűzni. Említettem is valakinek tegnap, hogy mostanában minden nap futok, mire megjegyezte, tényleg látszik, milyen jó színem lett tőle.
Lassan tervezgetem a könyvírást aszkézis tárgykörben. Vagy a Balaton-felvidék szőlészetéről és borászatáról. Még nem döntöttem el.
Annyira pozitív
lettem itt hirtelen, látom, hogy durva. Na nem ezért van 1 (egy) fő olvasóm, teszem fel. Ja, és úgy néz ki, hogy közreműködök majd egy magyar-ghánai frigy létrejötténél (nem gyertyatartói minőségben), ami, ha valóban megtörténne, akkora buli lenne, hogy ihaj!
Az ara az özvegy, 50 közeli helyi óvónéni, aki vagy 40 kilát ledobott magáról az elmúlt 2 év során, a férjjelöltből, aki első blikkre minimum 15 évvel serdületlenebb, meg egy vakító fogsor látható leginkább. A mi kis falunkat ismerve, a haladás diadala lesz, ha a népnemzeti templomos öregasszonyok nyelvén nem bicsaklik meg a nász végül (ha érted a képzavart). De hát afro-amerikai USA-elnök is csak lett egyszer.
Sok minden fasza
Ez ugye nem hír, legalábbis nem úgy, mint az ah, der János mit dem Bajusz (lopás FB-ról), de azért én jobban örülök neki, ha szabad. Megaillatos az orgona. T. ismét villámlátogatásra érkezett hazánkba, és az is fasza. Meg az eper. Meg egy csomó csoki, amit kaptam, leszámítva, hogy csak igen lájtosan fogyaszthatok belőle. De akkor is. Meg ilyenek.
Zöööld
be mentünk mi, de előtte még volt Büdipest, meg nyársal/zás is, és aztán még vezettem is vagy egy százast csupa kanyargósos úton, és W nagyon türelmes volt, aztán meg túráztunk és minden reggel futok is, mert fel bírok kelni embertelen időpontokban. Is. Szeretem. :)
Mindenki
zizi, jön, megy, intézkedik, zúgnak a fűnyírók és forognak a nyársak, reggelente tele a part pecásokkal, én meg csak tolom a kilométereket. Jó. Szia nyár, te 28 fok árnyékban!
Elhatározás kérdése
, de tényleg, merthogy ma elhatároztam, hogy hatékony leszek, és lőn, és hát Zora is elhatározta, hogy karcsúsodik, és lőn, de olyan, de olyan karcsú lett, hogy csak lestem a fotóját, na ez az, akkor van remény nekem is, persze csak ha teszek érte, és ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt két hétben kb. pont 14 halálos áldozatot szedtek mindenféle gyilkosok, a családirtóktól a szerelemféltőkön át a jogos önvédőkig, én meg csak egy depis bunkóskodáson vagyok túl, akkor szinte pozitív is a saját mérlegem, meg minden, és izé, just do it, a spanyolt ugye, úg y értem, nem a szerelemféltést, meg a futást is holnap hajnaltól, de még ma vasalás, és egy régi terézanyu-projektbe kezdés, és a vezetést is muszáj lesz erőltetni, és akkor megy az majd szépen, meg W is már leszületésnapozott tegnap, és ma Sz., meg még a nem-tudni-hol tesóm is ma, plusz a recepciós srácnak is most volt a szülije, csupa virág-alá pottyantottakkal vagyok körülvéve meg nem-körülvéve, szia világ, ha szeretlek, akkor becsszó visszaszeretsz, ugye, mert én nagyon egyébként, még ha nem is látszik, a szénhidrát pedig egy durva szer, nem egyszerű lejönni róla, na nem baj, majd gondolok egy ilyen zoraképet magamról, just do it, na igen.
Nemet mondani
néha kell. Egészséges. Nem érzem jól még magam a szerepben, de igérem, belejövök, mint a Rejtő-féle úrifiú a pofozkodásba. Nemet eddig csak a legközelebbi szeretteimnek mondtam, a kelleténél sokkal többször, ezt talán sikerül felcserélnem az egyéb külvilággal, és akkor előbb-utóbb jó lesz.
Mégiscsak
bipol dep lesz ez.
Csak sírnék és sírnék, nem csinálok semmit reggel óta, és mindenre alkalmatlannak érzem magam. Amitől pluszban gyengének és bűnösnek is. És már több mint 2 hete tart. Definitely.
Csordigál
az élet erre-arra. A nagy felújítási projekt addig pihenőn, amíg pénteken az igazságügyi ingatlanbecslő a százhúsz ropiért cserébe végig nem száguld 5 perc alatt a lakóházas ingatlanon és ki nem böki, hogy mennyit fizethetek még.
A Nagy az élet értelmét firtatja, mikor tanulásra próbáljuk ösztökélni Gimamival duettben, a Kicsi pillarebegtetve zsúdárkodik, illetve angolt imitál, a kliensek nem érnek rá, nekünk meg felkopik az állunk (marad az 5-ös út, mondja erre W, de szerintem elég szűk lehet a kereslet a 100+os kategóriában).
Most éppen jól viselek mindent. Bipoláris depresszió?
A hajamat is, ami megint 60+-os lett, de legalább így passzol az haute couture-höz.
Ma pont minden lépés kijött, épp csak 10-20 forintokkal fennmaradtam itt is, ott is, mert krónikus apróhiányban szenvedek, és mindenki olyan nagylelkű volt.
Ma szeretek majdnem mindenkit.
Fényképeket
nézegetek. Mivel mindenki más méretarányos rajtuk, kénytelen vagyok szembesülni a ténnyel: én is. Szar, de felettébb motiváló. Szóval akkor. Ja, ma fodrász is, valami "fiatalosat" szeretnék, hát kíváncsi leszek.
Update: béna lett szerintem. De inkább a fejem tehet róla.
Kell-e vajon
erőltetni mindazt, ami nem megy (kinézet, lakás, gyereknevelés, munka, szex, emberi kapcsolatok stb.)? Vagy inkább irány a pszichiáter.
Én vagyok a hunyó, ez egyre nyilvánvalóbb, de annyi a felgyülemlett szarkupac, hogy csak rohangálok egyiktől a másikig, és nem kezdem el lapátolni egyiket sem.
Tüzet viszek
Tegnap leesett a lánc a Kicsi bicajáról, de nem sikerült visszarakni, illetve csak bénáztam vele, jó égő volt, így aztán egész úton hazafelé azon gondolkodám, grrr.
Az esti melacsek előtt égettem paprikás krumplit, majd fűvágást imitáltam, de a kert egyharmadánál köhögni kezdett a fűnyíró motorja, és mivel nem akartam leégetni, abbahagytam az egészet. Helyette a kert közepén égetésre várakozó gazhalmot gyújtottam meg. W szerint a gazhalmok ideális helye csakis a kert közepe, és csakis égetéssel lehet tőle megszabadulni (az utána keletkező fekete kör meg úgy néz ki, mint egy sátánista szertartáshely, mehetne is a pentagram a közepére). a komposztláda egy urbánus buziság, és nincs 5 évünk, hogy békésen rothasszunk egy szellős zugban.
Még szerencse, hogy a Kicsi délelőtt az ovival a tűzoltólaktanyában volt látogatáson, így miközben vígan rohangálva felfüstölődött, megtudhattam tőle, hogy a tűz az ember barátja, de ha nem vigyázunk, az ellenségünkké is válhat, na ezt mondták a tűzoltóbácsik, meg hogy a tűzhöz levegő kell, de a szél az még jobb, és most éppen fúj is, szóval lesz mindjárt óriástüzünk.
Ma esik (nem bíztak a locsolókannámban az égiek), W melóban, én pedig kapucíner szeletet szeretnék égetni.
Közben eszembe jut életem első kémiaórája, ahol az akkoriban igen fiatal, bohém, sámánszerűen szőrös és nagyon lelkes Sz. tanár úr kedvcsinálóként a klasszikus jódégetős kísérletet mutatta be nekünk egy akvárium segítségével. Lekapcsolta a villanyt, voltak papírhajók, amik kigyulladtak és elsüllyedtek (ja, üdv Titanic), lila füst és vörösre színeződő víz, L. meg a hátsó sorban énekelte a Tűzvarázslót, amíg be nem lett fenyítve krétadobálás terhe mellett...
Emlékezzünk
régiekről. Meg a maiakról. Meg K-nak is boldogat.
MILYEN JÓ VOLNA NEM ÜTNI VISSZA
Vámbéry Rusztemnek
szeretettel
Mikor nagyokat ütnek rajtunk,
Milyen jó lenne nem ütni vissza
Se kézzel, se szóval,
Világitni a napvilággal,
Elaltatni az éjszakával,
Szólni a gyávaság szavával,
De sose ütni vissza.
Lelkeimmel pörölnöm kéne
S élvén is vagyok most a béke.
Kristály patakvíz folydogál
Gyémántos medrü ereimben.
Szelid fényesség az ingem
S most tudom. hogy én csak ez vagyok.
Szivemben halkan sirdogálnak
Bűnbeesett, de tiszta angyalok.
De ezt az egészet nem értem,
Oly nyugtalan voltam még előbb,
Tán vannak s elvittek titkos erők
A földről s a lárma ott maradt?
De itt vagyok és nem is alszom.
Ó, béke, béke mindenütt,
Pedig csak én élek vele!
Fölemelnek a napsugarak,
Isten megcsókolja minden arcom
És nagy, rakott szekerek indulnak belőlem
A pusztaság felé
Budapest, 1924. jul. JÓZSEF ATTILA
Az álmoskönyv szerint
bicajjal tekerni a melóba igen szar előzményeket jelez. Yes. Definitely.
A folyt picit jobb volt. Igaz ugyan, hogy a Főnő rámcsörgött, hogy jövök-e vagy mi van, és késtem egy picit (tényleg picit, 3 percet!), de Ny. meg egy ügyfelet nem tájékoztatott arról, hogy ő ma még szünetel, és a szerencsétlen ember messziről, buszval bumlizott be hozzá (és lecsapott a kávéautomatára is, épp előttem). Próbáltam a helyzethez képest disztingváltan kárörvendeni, és minden agysejtemmel (mind a hárommal) empatikusan belegondolni abba, hogy ha még ez is velem történt volna, na akkor milyen szar napom lett volna.
W-vel vagy hat hete nem igazán találjuk a közös hangot a bariton meg az alt között félúton. Frankly, igazából sose volt egy fortissimo, de a hangos beszólogatások zajában meg egyszerűen elvész, mint a hajnali harmatos gerlefing. Azt hittem, ennél serdültebbek vagyunk. Rég volt már ilyen szakasz, és nem könnyű. Ilyenkor a gyerekeket szoktuk kitüntetett figyelemben részesíteni felváltva, amit egyrészt élveznek és kihasználnak, másrészt persze érzik a gebaszt. Nagyon olcsó és szimpla játszma ez, egy időben azt hittem, túl vagyunk rajta, de van, hogy visszacsúszunk.
A húsvét hétfő mégiscsak locsolódással is telt. A Sőgi és még egy fő beszökött a kapun, és oltári büdöset lötyköltek. Cserébe nem is kaptak csak almás pitét meg sört. Én szóltam.
A minibanya délután nővérestől itt randalírozott a fiúkkal, és tök jó volt. Megkeresték az előtte szétdobált tojásokat a kertben (igen, már akkora a fű, hogy elvesznek benne), voltunk a gáton, a banyának tanítottam köpködős pesti kuplét meg Ganxta-féle locsolóverset, visszafelé jó hangosan kornyikáltuk meg ordítottuk egészen az ember lakta övezet eléréséig. A Nagy és B. megvető hátrapillantgatásokkal vonultak előttünk, végig levércikizve minket, a Kicsi meg lábbal hajtós motoron nosztalgiázott. Itthon az arcizmok és végtagok kiolvasztását követően - sarki szellő lengedezett a töltés tetején, sőt én a távolban pingvineket is felfedezni véltem - még volt társasozás (Tipp-párbaj, és nagyon ügyesen találgattak), és 11-re a Nagy is megírta az elmaradt magyarleckét.
Este még eszembe jutott, hogy W nem is locsolt meg a gyerekekkel, pedig mindig szoktak, és nem áltattam magam azzal, hogy hátha csak kifelejtett.
It's raining, man!
Genya vagyok, és most nem empatizálok mindazokkal:
- akik most mostak ablakot
- akik szabadtéri programokat teveztek
- akiknél ragyog a lakás, de nem süt be a nap
- akik tornyokba halmozták a vendégváró finomságokat, amiket nem lesz, aki elpusztítson.
Mert most esik. Ennél szebb húsvéti ajándékot kitalálni sem tudtam volna. Elveri az iszonyú port, amit kavart a szél hetek óta. Meglocsolja a virágokat. Elcsendesít. Befordít. A naphoz illően.
Meleget csinálunk és társasozunk, beszélgetünk és nevetünk hétfőn egész nap. Bezárjuk a a kaput. Nyugi lesz. Addig még ezt a púpaháton szívességmelót is befejezhetem. Akár. Ez most nekem esik. Direkte.
